1944. október 12–15. között a szovjet katonák polgári lakosok ezreit gyűjtötte össze Kolozsváron. Kizárólag magyar férfiakat hurcoltak el gyárakból, óvóhelyekről, de sokukat az utcáról. Románok nem voltak a deportáltak között, akik valamilyen véletlen folytán bekeveredtek a civil foglyok közé, s igazolni tudták román származásukat, azokat még Kolozsváron szabadon engedték. Az elfogottakat a Szovjetunióba deportálták. A lágerekben a hadifoglyokkal együtt dolgoztak. A hivatalos adatok szerint a kolozsvári elhurcoltak egyharmada sohasem tért vissza szülőföldjére. Mile József az egyik túlélő. Elmesélte, hogy apját, testvérét és őt elvitték, az elfogottakat gyalog vitték Tordára, onnan vonaton Brassóba. Az időseket hazaengedték. Azután bevagonírozták őket, s irány a Szovjetunió. Magnyitogorszkba vitték őket. Télen 30 fokos hidegben is dolgozni kellett. Aki meghalt, azt közös sírba dobták, s leöntötték mésszel. Sok kolozsvári nyugszik ilyen névtelen sírban. Egyik nap az orvosok kiválogatták a munkaképteleneket. A vizsgálat abból állt, hogy megnézték a feneküket, van-e hús rajta. Mile József s csont és bőr volt, s így hazaengedték. Otthon unokabátyja nem ismerte meg, úgy lefogyott. Két-három hónapig ágyban volt, mert nem volt semmi ereje. /D. Szentes Szidónia: „Az egész láger egy agymosás volt” Egy évad az orosz pokolban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./
2006. november 27.
Az 1944. október 11–12-én Kolozsvárra bevonuló szovjet csapatok – a román katonasággal karöltve – házról házra jártak, és hurcolták el a magyar férfiak zömét, évekig tartó szovjet hadifogságba kerültek, sokan ott pusztultak el az idegenben. Mile József egyike azoknak a kolozsvári magyar embereknek, akik áratlanul kötöttek ki a „szovjet paradicsomban”. Gyalog kellett Tordára indulniuk. Bevagonírozták a foglyokat és étlen-szomjan utaztak összezsúfolva. Később sós halat kaptak, de vizet nem adtak. Amikor megérkeztek Magnyitogorszkba, alig tudtak leszállni a vonatról. Hatalmas barakkokban szállásolták el őket, deszkapriccseken aludtak. Civil ruháik helyébe rossz, szakadt katonaruhákat és fatalpú cipőket kaptak. Mile József a fogságban elkapta a maláriát. Gyakran előfordult, hogy reggel a mellette lévőt holtan találta. Ötezren voltak a táborban, s abból több mint ezerötszázan haltak meg egy év alatt. Az orvosi vizsgálat során levetkőztették a rabokat, és megnézték a feneküket, hogy van-e rajta hús vagy csak csont és bőr. Az utóbbi esetben végelgyengüléshez közel állónak tekintették az illetőt, őket hazaengedték, gondolva, hogy útközben úgyis kikészül. Így került Mile József is haza. Néhány hónap kellett, hogy összeszedje magát. Három vagy négy hónapig egyszerűen nem tudott normálisan gondolkozni. Teljesen megzavarodott. /Papp Annamária: Egy évig tartó „séta” Magnyitogorszkban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
